Monostorszeg

Megközelítés

Magyarország felől érkezve Monostorszeg Bezdántól 6,5 km-re található déli irányban, mely távolság autóval kevesebb mint 10 perc alatt megtehető. Zombor irányából a Monostorszegi úton haladva a távolság 16 km (kb. 20 perc).

Szolgáltatások

Monostorszeg kicsi falu, amely kevés épített turisztikai látnivalóval bír, vonzerejét szép természeti környezete (gyalogtúra és vízi túra lehetőségei), illetve népi-nemzetiségi hagyományai adják. A település központi részein szilárd burkolatú járdák vezetnek, de ezek állapota sokhelyütt nem megfelelő. A Könyvtárnál, Tourinform Irodánál és a Kultúrháznál épített rámpa van a mozgáskorlátozottak számára. Parkolási lehetőség biztosított a közintézmények előtt, ugyanakkor nincsenek jelölt akadálymentes parkolók. Akadálymentes WC egyetlen turisztikai attrakciónál sincs, így azok számára, akiknek kizárólag ilyen illemhely felel meg, a település meglátogatása nem javasolt.

Akadálymentes szálláshely, vendéglátóhely nem működik a településen.

A látássérültek önálló közlekedését segítő megoldások nincsenek a település utcáin.

1. Turisztikai központ

A monostorszegi látogatást érdemes a falu központi részén található turisztikai központban indítani, ahol információk kaphatók az elérhető szolgáltatásokról, programlehetőségekről, kiadványok érhetők el, csoportoknak programszervezésre van mód.

Részletesen ld. Vodica+ tematikus útvonal leírása

 

2. Periškić Méhészeti Gazdaság

Monostorszeg északi részén, a Bezdán felé vezető út mentén található a méhészeti gazdaság, amely az út szélén álló kb. 2 méter magas faragott fa medvéről könnyen felismerhető. Érdekes előadásokat, méhészeti bemutatókat, foglalkozásokat tartanak, gyermekeknek kézműves programokat szerveznek. Mézkészítmények, ajándéktárgyak vásárolhatók.

Részletesen ld. Vodica+ tematikus útvonal leírása

3. Tájház (Ethno House Mali Bodrog)

A tájház a templomtól 400 méterre található, járdán elérhető (jelölt gyalogátkelőhelyek vannak). A berendezett tájházban a népi életmódot, bútorokat, használati tárgyakat ismerhetik meg a látogatók; emellett kézműves foglalkozásokat is tartanak csoportoknak. 

Részletesen ld. Vodica+ tematikus útvonal leírása

4. Ökopark Monostorszeg (Regeneracija Dunava Eko Centar)

Az ökopark egy szabadtéri szabadidős terület pihenőbútorokkal, tűzrakóhelyekkel, játszótérrel és kültéri fitneszeszközökkel. A település déli részén, a Zomborba vezető úttól nem messze található.

A terület nincs körbekerítve, szabadon látogatható.

GPS koordináták: 45°47’15.7″N 18°55’59.7″E

Akadálymentesítés mozgáskorlátozottak számára

Nincs kialakított parkolóhely az ökoparknál. A természetes terepviszonyok miatt kerekesszékkel nehezen megközelíthető, az itt található játszótéri eszközök, fitneszeszközök sem tartalmaznak adaptív elemeket. Mosdó nem áll rendelkezésre.

Akadálymentesítés látássérültek számára

A látássérültek önálló közlekedését segítő megoldások, adaptív eszközök nincsenek.

Akadálymentesítés hallássérültek számára

A létesítmény hallássérültek által látogatható.

Akadálymentesítés kognitív zavarral élők, értelmi fogyatékosok számára

A létesítmény kognitív zavarral élők, értelmi fogyatékosok által látogatható, a szabadtéri terület, természeti környezet kedvező lehet a számukra.

A hozzáférés jelenlegi mértéke a fő érintetti csoportok szerint:

Kiegészítő látnivalók, programlehetőségek

Kiegészítő programként meg lehet állni nyáron a Monostori Csárdánál (nem akadálymentes): az étterem mellett szabadtéri pihenőterület található padokkal, asztalokkal, homokos röplabdapályával, strandolni, horgászni is lehet itt; de a terület nem akadálymentes.

Aktívabb turisták kerékpártúrát tehetnek a környéken, a földutakhoz, erdei utakhoz terepkerékpárra van szükség.

Katamarán túrák kötik össze Zombort és Monostorszeget (ezek Zomborból indulnak, így bemutatásukra Zombornál kerül sor).

Összegzés

Monostorszegen a Turisztikai központból indulhatnak a séták, amely részben akadálymentes. Információs táblák találhatók a település fő látnivalóiról Braille írással, illetve audio guide is rendelkezésre áll. A családok számára érdekes programot kínál a méhészet és a tájház, emellett a szabadtéri pihenőparkban lehet megpihenni, játszani (de ezek a kínálati elemek csak részben akadálymentesek). Látássérültek közlekedését segítő megoldásokra, IKT akadálymentesítésre szükség lenne. Akadálymentes szálláshely, étkezési lehetőség nincs a településen és nagy problémát jelent az akadálymentes mosdó hiánya.