Baja, Sugovica sétány - Türr kilátó

Megközelíthetőség

A Petőfi hídtól gyalogosan el lehet jutni a Halászpartig (kb. 250 méter). Innen a Türr kilátóig egyenletes, sík, térkövezett sétány vezet. Az útvonal hossza 2 km, így jobb fizikai állapotú turisták számára javasolt ezen gyalogszerrel végigmenni.

A Halászpart autóval is gyorsan elérhető, a parton parkolási lehetőség biztosított. Innen autóval a Bajcsy-Zsilinszky úton nyugat felé haladva, majd a Türr Emlékmű partnál lekanyarodva juthatunk el a Türr kilátó közelébe, ahol füves-földes nem kijelölt parkolóhely található (46.181438, 18.933341). Innen kb. 500 méter gyalog a kilátó (a rávezető szakasz szintén füves-földes, emelkedőt tartalmaz, így kerekesszékesek számára gondot okozhat).

A terület kerékpárral is megközelíthető: az új akadálymentes látogatóközpontban hagyományos és adaptív kerékpárok is bérelhetők, melyekkel a Petőfi híd után jelölt kerékpárúton, majd az árvízvédelmi töltésen biztonsággal kerekezhetnek a látogatók, a Sugovica partján kerékpáros pihenőhelyet is kialakítottak.

Szolgáltatások

A Sugovica menti sétányon a Türr kilátóig kellemes séta tehető és különböző szolgáltatások, programok érhetők el a sétány mentén, melyek kedveltek a családok körében:

  • Sugovica szabadstrand (GPS: 46.17965, 18.94510): szabadstrand fa kültéri öltözőkabinokkal, napernyő és napozóágy bérlési lehetőséggel, büfékkel és kültéri bútorokkal.
  • Csúszkapálya (GPS: 46.17987, 18.94620) a szabadstrandnál található csúszkapályán át lehet csúszni a folyó felett a Petőfi-szigeten található Napsugár szállóig.
  • Kerékpáros pihenőpont (GPS: 46.18036, 18.94103): a kerékpáros pihenőpontnál (a kerékpárút a sétánnyal párhuzamosan, a töltésen halad) kerékpártároló és elsősegélyhely található, szerszámokkal, zárható öltözőszekrények, telefontöltési lehetőséggel, mosdóval.
  • „Vizes” játszótér (GPS: 46.18027, 18.93872)
  • Kagyló Café (GPS: 46.18030, 18.937102): a kávézó nyitva minden nap 9-02 óra között.
  • Játszótér (GPS: 46.18103, 18.92721): hagyományos játszótér
  • Türr kilátó (GPS: 46.18038, 18.92609): a kilátó alsó, belső részében Türr Istvánról olvashatunk, a kilátóból szép panoráma nyílik a Duna és a Sugovica találkozására. Büfé is üzemel itt.
  • Halászati Mini Skanzen (GPS: 46.18104, 18.92669): a mini skanzenben látható nádtetős halászkunyhók, halászati életet bemutató eszközök, ladikok, kemencék és egy eredeti formájában helyreállított Hajómalom. A miniskanzen szerdától vasárnapig 16-18 óra között tart nyitva, csoportoknak előzetes bejelentkezéssel más időpontokban is látogatható. A felnőtt belépő ára 500 Ft, a diáké 300 Ft.

Akadálymentesítés mozgáskorlátozottak számára

A Petőfi híd felől járdán lehet megközelíteni a területet, a járda végig térkövezett, jó minőségű. A Halászparton szilárd burkolatú parkoló található, jelölt akadálymentes parkolóhely nincs.

A Sugovicán szervezett sétahajós, motorcsónakos túrákon (a lejutás nehézsége, a csónakok kialakítása miatt) kerekesszékkel nem lehet részt venni.

A Sugovica szabadstrand partján térkövezett járda halad. Nagy méretű öltőzőkabinok állnak rendelkezésre, de a terület, a vízbe jutás nem akadálymentes. A csúszkapályát mozgássérültek nem tudják igénybe venni. A kerékpáros pihenőpontnál érmés akadálymentes WC/mosdó található. A vizes játszótér nyáron közkedvelt a gyermekek körében. A Kagyló kávézó a sétányról csak lépcsőn közelíthető meg, akadálymentes WC nincs. A játszótérig betonozott út vezet, utána rosszabb a burkolat (gyeptéglás), amely nehezíti a közlekedést. A játszótér nem akadálymentes. A Türr kilátóhoz meredek járda vezet, a kilátóba csak meredek, szűk, keskeny lépcsősoron lehet feljutni, így kerekesszékesek, bottal közlekedők számára nem ajánlott. A Türr büfé hozzáférhető, akadálymentes mosdót is kialakítottak itt. A Halászati Mini Skanzent füves terület veszi körbe, de a játszótér mellett betonozott úton is elérhető. A Duna felőli oldalon betonozott járdáról közelíthetjük meg, a skanzen területén a közlekedést a természetes terepviszonyok nehezíthetik. A Hajómalomhoz lépcsőn lehet lejutni.

Akadálymentesítés látássérültek számára

Látássérültek önálló közlekedését segítő megoldások nincsenek, adaptív interpretációs eszközök nem állnak rendelkezésre.

Akadálymentesítés látássérültek számára

A terület hallássérültek számára hozzáférhető, de speciálisan nekik szóló megoldások nincsenek.

Akadálymentesítés kongitív zavarral élők, értelmi fogyatékkal élők számára

A terület kognitív zavarral élők, értelmi fogyatékkal élők számára hozzáférhető, a természeti környezet és a játékos programok különösen kedvező szabadidős lehetőséget jelenthetnek a számukra.

Összegzés

A bajai Sugovica sétány meglátogatása a bajai látogatás kiemelt állomása. Bár a kínálati elemek csak egy része férhető hozzá akadálymentesen, a kellemes séta, a Sugovica és a Duna látványa kárpótolja a látogatót. Mivel az útvonal meglehetősen hosszú (kb. 2 km), ezért jobb fizikai állapotban lévő turistáknak ajánlott. A kevésbé aktívak a Halászpartig, illetve a Türr Emlékmű partig autózhatnak, innen rövidebb sétát tehetnek. Emellett az akadálymentes látogatóközpontban kölcsönözhető adaptív kerékpárokkal is könnyen megközelíthető a helyszín, különálló kerékpárúton. Akadálymentes mosdó működik a városi piacon (pénzbedobással, bizonytalan nyitvatartási idővel), a kerékpáros pihenőpontnál (szintén pénzbedobással) és a Türr büfénél. A látássérültek önálló közlekedését segítő megoldások kialakítására, az IKT akadálymentesítésre szükség lenne.

A hozzáférés jelenlegi mértéke a fő érintetti csoportok szerint: