Pörbölyi Ökoturisztikai Központ, Gemenc

Megközelítés

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központ Baja belvárosából autóval kb. 12 km, mely 15 perc alatt megtehető. A Központnál nagy parkolóterület áll rendelkezésre.

Busszal a bajai autóbusz-állomástól juthatunk ide, az 5420. járatról a Pörböly, vasúti átjáró megállóhelyen leszállva mindössze 120 méter gyalogtávolság megtételével (gyalogolni az út mellett kell, így fokozott körültekintést igényel).

Kerékpárral csak forgalmasabb út mentén lehet haladni, így az nem javasolt gyermekeknek, fogyatékkal élőknek.

Szolgáltatások

A Pörbölyi Ökoturisztikai Központ a térségi ökoturisztikai útvonal kiemelt állomása. A Központban megtekinthető a „Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben” interaktív kiállítás, a Frigyes Főherceg pavilonjában a “Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas” kiállítás. A nagyrezéti Vadmegfigyelő helyen a látogatók megismerkedhetnek az erdei élővilággal.

A Pörbölytől induló kisvasúttal az utazás nagy élményt jelent a család minden tagja számára. Kerékpáros és vízi túrákat is szerveznek. 4 db 24”, 28 db 26”, 4 db 28” méretű kerékpár bérelhető. Előzetes bejelentkezéssel lovasfogatozásra van mód 10 főig. Szakvezetés igényelhető.

Büfé, ajándékbolt, játszótér, baba-mama szoba rendelkezésre áll. Szálláslehetőség is biztosított: az erdei iskola épületében 6 és 8 ágyas hálóterem mellett 6 db 2 vagy 3 ágyas családi szoba található. 2 szobához tartozik egy közös előtérből nyíló fürdőszoba. 2 db kétágyas fürdőszobás szoba is igénybe vehető. A tetőtérben közös melegítőkonyha áll a vendégek rendelkezésére. Az épület földszintjén 1 db 2 ágyas, fürdőszobás akadálymentesített szoba is található.

Akadálymentesítés mozgáskorlátozottak számára

A létesítménynél jelölt akadálymentes parkolóhely van. A jegypénztár, ajándékbolt megközelítése és a létesítményen belüli közlekedés akadálymentes, akadálymentes mosdó rendelkezésre áll. A kisvonathoz kérésre akadálymentes vagont tudnak csatolni, amely kerekesszékek beemelésére alkalmas szerkezettel ellátott. 2 db terepre alkalmas elektromos kerekesszék kölcsönözhető, amelyekkel a Vadmegfigyelő helyre el lehet jutni. 1 db kétágyas, fürdőszobás akadálymentes szoba áll rendelkezésre. A játszótér nem akadálymentes (kavicsos, füves terepen található).

A kisvasút további állomásainál található látnivalók, attrakciók (tanösvények, játszóterek, Gemenci Méhészeti Gyűjtemény, halászati bemutatóhely) jelenleg nem, vagy csak részben akadálymentesek.

Akadálymentesítés látássérültek számára

A látássérültek önálló közlekedését biztosító megoldások nincsenek, adaptív interpretációs eszközök korlátozottan állnak rendelkezésre (pl. pavilonban érintőképernyős multimédiás pultok és játékok, tárlatvezetés).

Akadálymentesítés hallássérültek számára

A létesítmény hallássérültek által használható.

Akadálymentesítés kognitív zavarral élők, értelmi fogyatékosok számára

A létesítmény kognitív zavarral élők, értelmi fogyatékosok által használható; a természeti környezet, az ökoprogramok kedvező időtöltési lehetőséget kínálnak a számukra.

 

Nyitvatartási idő, árak

Az Ökoturisztikai Központ csak hétvégén és ünnepnapokon, 8.00-tól 18.00 óráig tart nyitva. Hétköznapokon csak előzetes bejelentkezéssel, csoportok tudják látogatni a létesítményt.

A „Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben” kiállítás szombaton és vasárnap: 9:00 – 14:30 óra között tekinthető meg, a jegyár 500 Ft felnőtteknek, 300 Ft diákoknak. A „Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas” kiállítás szombaton és vasárnap 9:50-13:50 között óránként induló tárlatvezetés keretében látogatható, a teljes árú belépő 1500 Ft, kedvezményes jegy is váltható (ezzel a Gemenc kincsei kiállítás is megtekinthető).

Télen a kisvasút hétvégén közlekedik, naponta három alkalommal. A teljes árú jegy ára 1100 Ft (menettérti 1800 Ft), kedvezményes jegy is elérhető. Fogyatékossági támogatásban részesülők és 1 fő kísérő kedvezményes jegyet válthat.

Kerékpár bérlési díja 1500 Ft fél napra, 2000 Ft egy napra. A lovasfogatozás ára 31000 Ft / fogat (2 órás program). A szakvezetés díja magyar nyelven 17 000 Ft, idegen nyelven 20 000 Ft.

Szállásdíjak: felnőtteknek 7 000 Ft/fő/éj, gyerekeknek 5000 Ft/fő/éj.

Összegzés

A térségi ökoturisztikai kínálat kiemelt attrakcióját jelenti a Gemenci-erdő. A Gemenc Zrt. fenntartásában lévő Pörbölyi Ökoturisztikai Központ akadálymentes szolgáltatásokat kínál, amelyek – különösen a kisvonatozás, amely előzetes bejelentkezéssel vehető igénybe kerekesszékesek számára – igen vonzó programot jelenthet a fogyatékkal élők számára is, akárcsak a terepre alkalmas elektromos kerekesszékkel a Vadmegfigyelő hely megtekintése. Fogyatékossági támogatásban részesülők és 1 fő kísérő kedvezményes jegyet válthatnak a Gemenci Erdei Vasútra.

Hozzáférhetőség a különböző érintetti csoportok számára: